Egyesületünkről
2025-ben 144 éves lett az Első Magyar Központi Mozdonyvezetők Segélyező Egyesülete (MVDSE).
Az Egyesületet 1881. május 10-én alapították Éder József vezetésével. Éder József 1881 – 1894 között elnökölt. Az alapítás célja az volt, hogy az önhibáján kívül bajba jutott tagtársakat segélyekkel támogassák, a családfenntartó mozdonyvezető elhalálozása esetén kegyeleti temetkezési segélyt folyósítsanak a tagot eltemettető családnak.
Éder József nagy erőket mozgatott, hogy a nagy Magyarország mozdonyvezetőit az Egyesület tagjai közé szervezze. Az alapítás megszervezésén túl 1885-re elkészítette és kiállíttatta a magyar mozdonyvezetők összetartozását jelképező zászlót. Ez a zászló a mozdonyvezetők egyik legszebb szimbóluma volt. A zászlóra hímzett magyar korona kifejezte a Magyar Államiságot és a haza iránti szeretetet.
Magyarország megcsonkítása az 1918 után bekövetkezett történelmi események viharában a zászló megsérült, ezért jelképként őrizzük, nincs közszemlére kihelyezve. A mai zászlónkat a 125 éves évfordulóra készítette az Egyesület vezetősége.
Az alapító elnököt nagyszerű elnökök követték, akik szintén végezték az Egyesület vezetését becsülettel. Az emléküket megőrizzük.
1995 – 2007 között az Egyesület nehéz helyzetbe került, mert a felelőtlen ügyvezető, a vállalhatatlan külső beavatkozások, a horvátországi - magyarországi ingatlan perek, és az osztatlan közös tulajdonrészek vásárlása súlyos helyzetet hoztak az Egyesületre.
Azonnali vezetőváltásra volt szükség, ezért 2008-ban Kozma János elnökletével új vezetés állt fel és a 144 éves évfordulóra stabil hátterű Egyesületet épített fel.
2019-ben új négyszintes székház lett vásárolva, a megközelítése egyszerű és jó közlekedés mellett biztosított. A szükséges építési munkák 2021-re be lettek fejezve.
2025 év nyitására a taglétszámunk 2 900 főre csökkent.
Balatonkenesén és Egerszalókon olcsó önellátós szociális üdülőt működtetünk.
Gazdálkodásunk megnyugtató. Hiteleink és tartozásai nincsenek.
A segélyek kifizetését pénztárból azonnal, utalással hetente közmegelégedésre végezzük.
A munkabérek, az adók és egyéb kötelezettségek időre kerülnek megfizetésre.
A megtakarításainkat fix kamatozású Államkötvényekben kamatoztatjuk és a kamatokat visszaforgatjuk a működtetésre.
A működési tagdíjunk ezért szerény, havi 1.800,- Ft.
A kapott visszajelzések alapján a tevékenységünket közmegelégedés övezi.
MVDSE Elnöksége
Ügyvezető Elnök: Kozma János (e-mail: kjanosKUKACmozdvezegy.hu)
Elnökségi tagok: Hutterer Béláné, Kozma János és Tóth Károly
Felügyelő Bizottság: Elnök: Lesták István, tagok: Fekete Gyula, Palásti József