Egyesületünkről

Egyesületünk már 143 éve működik!

Éder József vezetésével 1881. május 10-én alapították meg az Első Magyar Központi Mozdonyvezetők Segélyező Egyesületét.

Az alapítás célja volt, hogy a bajba jutott tagtársakat segélyekkel támogassák. A családfenntartó mozdonyvezető elhalálozása esetén kegyeleti temetkezési segélyt folyósítsanak.

Az alapító elnök nagy erőket mozgatott, hogy a mozdonyvezetőket az Egyesület tagjai közé szervezze.

1885-re elkészítette és kiállíttatta a magyar mozdonyvezetők összetartozását jelképező zászlót. Ez a történelmi zászló a mozdonyvezetők egyik legszebb szimbóluma. A zászlóra hímzett magyar korona kifejezte a kiegyezés utáni Magyar Államiságot és a haza iránti szeretetet.

1918 után, a Magyarország megcsonkítását követően, a történelmi események viharában, a zászló megsérült. Történelmi jelképként őrizzük, a zászló nincs közszemlére kihelyezve.

Az alapító elnököt számtalan nagyszerű elnök követte, aki tették a dolgukat becsülettel.

A rendszerváltás után 1995 – 2007 között az Egyesület nehéz helyzetbe került.

Felelőtlen ügyvezetői tevékenységek sora, vállalhatatlan társegyesületi külső beavatkozások, osztatlan vitás tulajdonrészek vásárlása, átgondolatlan horvátországi ingatlan vásárlás, évtizedig húzódó horvátországi és magyarországi perek, melyek miatt alakult nehéz megoldásra váró helyzet! Ezek súlyos károkat okoztak az Egyesületnek. Vezetőváltásra volt szükség!

2008-ban Kozma János elnökletével új vezetés állt fel és problémamentes Egyesületet épített.

Az örökölt vagyon növekedett. Az osztatlan tulajdonok megszűntek. A perbeli követelések lezárásra kerültek. Pénzügyi tevékenységek hozamával a bevétel folyamatosan gyarapodott.

2019-ben új, négyszintes székház lett vásárolva. A szükséges építési munkák 2021-re befejeződtek. A székház megközelítése egyszerű, jó közlekedés mellett biztosított.

2006-tól a MÁV szétválasztása és az áruszállítás értékesítése miatt taglétszámunk jelentősen csökken.

A mai 3000 körüli taglétszámnak, már csak két önellátós szociális üdülő üzemeltetését vállalhatjuk be. Balatonkenesén és Egerszalókon működtetünk szezonális üdülőt. A nagyon veszteséges hajdúszoboszlói üdülőt 2023-ban értékesítettük.

2024-re a lopári ingatlan értékesítésére kényszerültünk. Csak bejegyzett üdültetési tevékenység keretében engedik az ingatlan használatát, míg 2023-ig az önköltség megtérítésével saját kockázatra szervezetten utazhattak ki a tagok.

Gazdálkodásunk megnyugtató. Hiteleink és tartozásaink nincsenek. Tagdíjunk havi 1.450,- Ft.

A segélyek, munkabérek, adók és egyéb kötelezettségek időre megfizetésre kerülnek.

Az uzsoki utcai székházeladás bevételét Államkötvényekben kamatoztatjuk.


MVDSE Elnöksége


Ügyvezető Elnök: Kozma János (e-mail: kjanosKUKACmozdvezegy.hu)

Elnökségi tagok: Hutterer Béláné, Kozma János és Tóth Károly

Felügyelő Bizottság: Elnök: Lesták István, tagok: Fekete Gyula, Palásti József

MVDSE